2013. április 2., kedd

-Várjatok!-kiált utánunk Mrs.Wincle.
-Igen Mrs.Wincle?-fordultam hátra.
-Következő szünetben is tudnánk próbálni?Mert én iskola után nem érek rá.-nézett ránk bűnbánóan.
-Persze tanárnő.-bólintottunk egyszerre.Csak azért bólintottunk rá 1.mert nem volt más választásunk, 2 meg mert nem volt kedvünk még suli után is itt próbálni.
-Oké akkor spuri órára,majd óra után ugyan itt.-hagyott faképnél minket.
A fizika gyorsan és biztosan telt,halálra untam magam.Utálom a fizikát és valahogy sosem értem,így rengeteget kell tanulnom hogy meg legyen a jó jegy.Óra végén felkaroltam a három lányt és megint mentünk próbára.A tanár megint késett így megint SunJi odajött.Nem csinált semmit csak nézett a folyosó másik oldaláról.Így nem idegesített annyira mint ha rám mászott volna.Mikor megjött a tanár bementünk,s a fiúk kivételesen nem akartak bejönni meghallgatni minket.Én csuktam be az ajtót és még utoljára megnéztem SunJit ahogy nézi becsukom az ajtót.Zöld haja az ég felé zselézve arca pedig elszántságot sugallt.
-Hmmm.-hümmögtem mikor elgondolkoztam mire szánhatta el magát.
-Mi az Yuyu?-kérdezte Samie.
-Öhm semmi.-csuktam be az ajtót s felültem a helyemre.Sokat sejtető pillantásokat kaptam a csajoktól de inkább énekeltünk.Gyorsan lezavartuk a próbát így hát még volt egy utolsó órám.s mehettem haza. Mr.Mirancle a durva tesióráiról híres a suliban.Senki nem szereti de én elvagyok vele.Megteszem amit tudok és kiszuszakolom magamból a maximumot és ezt látja ő is.Nem találtam egyik tesipólómat sem így elhoztam magammal a kedvenc trikómat és rövidnadrágomat.Enyhén nagyot nézett mindenki mikor besétáltam a terembe.
-Miss.Yang?!-kezdte az edző.
-Hmmm?-léptem elé.
-Hol van a torna felszerelése?-vakarta a tarkóját.
-Nem találtam.-vontam meg a vállam és mentem egy labdáért.
-Te csaj!-kiált utánam SunJi.
-He?-fordultam meg.
-Woah. Tanár úr!Ezentúl mindig együtt legyen a tesi óra.
-Pfff.-fordultam sarkon és mentem tovább a labdáért amit kiszemeltem magamnak.Mikor odaértem hirtelen egy kéz jelent meg és elkapta azt a labdát amit kiválasztottam.
-Hééé!-perdültem meg hogy lássam ki volt az a szemét aki lenyúlta a labdámat.
-Legközelebb ne legyél olyan lassú.-láttam Sunjit ahogy lassan távolodik.
Gyorsan felkaptam egy labdát és elhajítottam felé és pont fejbe találtam,amire behúzta a nyakát én pedig elfutottam mellette az elhajított labda irányába.
-Legközelebb figyelj hátra felé is.-mondtam neki mikor elhaladtam mellette.-Tanár úr fogja meg a labdámat.
-Ez a tiéd?-nyújtotta át.
-Ühüm.-vettem el és kezdtem pattogtatni.
-Hallottalak titeket amikor próbáltatok a versenyre.
-És?-vontam fel az egyik szemöldökömet.
-Tudtátok hogy jön valami híres banda is erre a versenyre?
-Ki?-esett le az állam.
-Fogalmam sincs de valami nagy idolok.
-Tanár úr ne csinálja ezt!-fakadtam ki.
-Majd megtudjátok.-kuncogott és ott hagyott.
-Disznóság.-vágtam a falhoz a labdámat mérgemben mire a hátam mögött elpattant és valakit megint eltalált.Mikor megfordultam kit találhattam el megint!Láttam hogy Sunji az MEGINT.
-Mindig rám célzol a labdáddal?
-Mindig követsz?-kaptam ki a kezéből a labdámat.És indultam volna oda Shinwoohoz és Jeonghoz akik csak passzolgatták a labdát,de elkapta a kezem és kilökött a folyosóra.-Mit akarsz már megint?-csaptam mellkason.
-Ezt ma már kérdezted.
-Tudom,és nem tenném fel kétszer ugyan azt a kérdést ha végre békén hagynál.-álltam vele szembe és kihúztam magam hogy legalább az álláig felérjek.
-Miért vagy ilyen velem?-fürkészte a szemeimet.
-Mert folyton zaklatsz.-fújtam.
-Mond hogy nem tetszem és abba hagyom.
-Ch-fordítottam hátat neki.
-Akkor ezek szerint még is csak tetszem.-elmélkedett.
-Mit számít az?Dögös vagy,de egy tapló is.
-Pont jó párosítás.-kacsintott.
-Na menj te a sunyiba.-nevettem el magam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése